Címlap
Acélszerkezetek, lépcsők, kerítések

Harmadik helyre csúsztak vissza a kínai levélszemétküldők

MTI  2008. január 23.

 
Világviszonylatban a harmadik helyre csúsztak vissza a kínai levélszemétküldők: a múlt év végén a világ összes kéretlen elektronikus levelének csak 4,92 százaléka érkezett az ázsiai országból. A spamküldésben sokáig második helyen álló Kínát 5,2 százalékos levélszemétaránnyal előzte meg Dél-Korea. Az élen továbbra is a világ összes kéretlen üzenetének 25 százalékával az Egyesült Államok áll - olvasható a kínai internetbiztonsági egyesület beszámolójában. A világ legnépesebb országában 2007 elején a feladott üzenetek 8,5 százaléka volt szemét, és ehhez viszonyítva jelentős visszaesés tapasztalható - mondta Huang Cseng-csing (Huang Chengqing) a szervezet vezetője. A Shanghai Daily című kínai napilapban megjelent riport szerint a Kínában feladott összes elektronikus levélből a kéretlen üzenetek aránya a tavalyi 64 százalékról 58 százalékra esett vissza. A spamek ellen folytatott harcban a kormányzati és internetes szervezetek erőfeszítései mellett a szolgáltatók támogatása is sokat segített - hangsúlyozta Huang. Kína 2006 végén még második helyen állt az elektronikus levélszemétküldők rangsorában: akkor a világ kéretlen üzeneteinek 13,4 százaléka származott onnét. (MTI)

 

Tűz '92 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. - Betörés elleni védelem, megelőzés • Telefon: (1) 333-44-55  • e-mail:info--.at.--betoresvedelem.com